KEDVES GYERMEKEK ÉS SZÜLŐK!

A Heim Pál Kórház (www.hpgyk.hu)

Madarász
utcai részlegét megismerhetik honlapunkról: www.madarasz.hu

Sok szeretettel köszöntünk mindenkit a Madarász utcai Kórház honlapján, melynek célja, hogy közelebb hozzon minket egymáshoz, a betegeket és hozzátartozóikat, valamint az ápolószemélyzetet, orvosokat és nővéreket egyaránt.

Senki sem örül annak, ha kórházba kerül - hát még egy gyermek! Nem elég, hogy kiszakad megszokott otthoni környezetéből, még különböző, néha bizony kellemetlen, fájdalmas beavatkozásoknak is alávetik, minnél gyorsabb és teljesebb gyógyulása érdekében.

A gyermek gyógyulását, mindannyiunk munkáját és közérzetét megkönnyítendő, honlapunkon röviden összefoglaljuk mindazt, amit a főváros legrégibb gyermekkórházáról tudni érdemes; amivel közösen tehetünk azért, hogy gyermekük minél hamarabb hagyhassa el kórházunkat - gyógyultan és lehetőleg kedvező benyomásokkal.

KÓRHÁZI REND

A gyógyító munkát az osztályvezető főorvos irányítása alatt a beosztott orvos, az ápolást a főnővér irányításával az osztályos nővér végzi. A délelőtti órákban, osztályonként változó időpontokban a főorvosok úgynevezett nagyvizitet tartanak. Ilyenkor - akárcsak a beteg vagy másik gyermek vizsgálatakor, az altatott gyermek ébredésekor, valamint a kezelések idején - a gyermek érdekében és az adatvédelmi rendelkezéseknek megfelelően ne tartózkodjanak a kórteremben. Praktikusan azt lehet mondani, hogy ezek az események a délelőtt folyamán lezajlanak, így az ebéd utáni csendespihenőt követően érkező szülőt már nem zavarja semmi, hogy gyermekével legyen.

Egy gyermeknél egyszerre csak egy hozzátartozó tartózkodhat, nem az ágyon, hanem széken ülve. Csak saját gyermekét ápolhatja, azt is a nővérrel lépésről-lépésre egyeztetve. A kórház területét a bent ápolt gyermekkel elhagyni nem szabad.

A beteg állapotáról, betegségéről és a gyógykezelésről tájékoztatást csak orvos adhat és köteles adni. Osztályonként eltérő időpontok alkalmasak erre, kérjük érdeklődjenek. Amennyiben a szülő gyermeke mellett marad, úgy kötelezettséget vállal a nővér és az orvos utasításainak végrehajtására is.

A beteg értéktárgyaiért a kórház nem vállalhat felelősséget. Kérjük hát a szülőket, hogy nagyobb értékeket (ékszereket, pénzt) ne hagyjanak gyermekeiknél. Javasoljuk, hogy hozzák be a kórházi tartózkodáshoz szükséges ruhaneműket és eszközöket (pizsama, papucs, hálóköntös, zokni, fogkefe, stb. - felvilágosítást a nővérkéktől kérhet). Természetesen akut felvétel esetén a fenti dolgokat átmenetileg biztosítani tudjuk!

Figyelem! Ne felejtse el magával hozni személyi igazolványát, a gyermek TAJ-kártyáját és régebbi orvosi leleteit, zárójelentéseit.

DOHÁNYOZNI A KÓRHÁZ EGÉSZ TERÜLETÉN TILOS!!!

ÉTKEZÉS

A rendelkezésre álló norma szerint, saját konyha és tejkonyha biztosítja a gyermek minimum négyszeri étkeztetését. A kórképtől függően, dietetikusunkkal konzultálva, speciális étrendet állítunk be. "Hazait" csak nővérrel egyeztetve hozzanak, de az sose legyen otthon főzött étel vagy szénsavas üdítő.

ELBOCSÁTÁS

Időpontjáról általában előző nap kap a szülő előzetes tájékoztatást. A gyermekeket igyekszünk a szakmailag lehetséges leghamarabbi időpontban hazaadni, ez sokszor csak aznap derül ki az esetleges kontrollvizsgálatok eredményének ismeretében. Ezért célszerű a délutáni látogatás előtt telefonálni. A betegségre vonatkozó dokumentumokat (zárójelentést, stb.) hazaadáskor, az esetleges kontroll alkalmával vagy a távozást követő napokban postán kapják meg a szülők.

Reméljük, a nálunk töltött idő nem volt elviselhetetlen. Kérjük, hogy munkánk segítése érdekében észrevételeit, javaslatait tegye meg az osztályos orvosnak. A további oldalokon információkat találhat az egyes osztályokról és ambulanciákról, szolgáltatásainkról.

Ide kattintva életképeket tekinthet meg kórházunkról

ALAPÍTVÁNY

A Gyermekgyógyítás Korszerűsítéséért Alapítványt (röviden GYERMEKKOR) a Madarász Utcai Gyermekkórház- és Rendelőintézet dolgozói hozták létre, a beutalt kis betegek színvonalasabb ellátása és a gyermekgyógyítás korszerűsítése érdekében.

Az Alapítvány céljai:
- A Gyermekkórház- és intézményei eszköz és műszerparkjának modernizálása, korszerűsítése
- A Kórház és intézményei megújítása, rekonstrukciós bővítése
- Korszerű hazai és külföldi gyógyászati eljárások átvételének és helyi adaptálásának segítése

Amivel Ön is segítheti a Gyermekkor alapítvány sikeres működését:
- Számítunk a szülők, vállalatok, pénzintézetek, vállalkozók, minden bel- és külföldi adományozó jóindulatára, konkrét támogatására, bármilyen formában
- Szívesen fogadunk elsősorban pénzadományokat (ezeket a kórház pontos igényei alapján osztjuk el a legsürgetőbb beruházásokra), de nagy szükségünk van minden segítségre, legyen az bármilyen szolgáltatás, berendezés vagy eszköz, amelyek kórházunk költségvetési kiadásainak csökkentésével, vagy megtakarítással jár (pl.: szerelés, karbantartás, nyomdai és reklám tevékenység stb…)

-Kérjük tisztelt adományozóinkat, hogy nevüket (vagy cégnevüket ), címüket ( vagy telephelyüket ) és adószámukat tudassák a Gyermekkor Alapítvánnyal ( www.gyerekkor.hu ) ha adóigazolást kérnek.

                                                                                                  Köszönjük!

Az Alapítvány számlaszáma: OTP 11713005-20067481
Az Alapítvány adószáma: 19624617-2-41
Az Alapítvány céljára befizetett összegek az adójogszabályok szerint részben levonhatók az adóalapból.
Az Alapítvány a 12 P.K.63.753/17. sz. bírói végzés alapján közhasznú szervezet, ezért a személyi jövedelem adójának 1%-át felajánlhatják Alapítványunk számára ( ez Önöknek külön költséget nem jelent )
További információkat az Alapítvány honlapján találhatnak - www.gyerekkor.hu
 
Jó böngészést!

A HPK Madarász utcai Gyermekkórház dolgozói